Nobile 1942 - Paradiso Perduto kollekció
Imerjétek meg Nobile 1942 márkánk Paradiso Perduto kollekcióját a Salon de Parfumben!
PARADISO PERDUTO KOLLEKCIÓ
A Paradiso Perduto (Elveszett paradicsom) kollekció három álomszerű úti célt mutat meg nekünk illatokba komponálva. Gyönyörű parfümös üvegbe zárva a mindennapi valóság egyesül a fantázia és a tudattalan világával, felidézve a gyermekkori emlékeket, amelyeket mindig magadnál tarthatsz, védve a bennünk lévő gyermek elvarázsolt és látnoki szellemét.
La Stanza Delle Bambole
Játsszunk úgy, mintha...
A gyerekek gondozzák, kényeztetik és szeretett babájukat, és a mindennapi életet elevenítik fel egy saját maguk által létrehozott fantáziavilágban. Ebben a kapcsolatban ott van egy kislány csínytevése is, aki felfedezi a felnőttek világát, aki kommunikál egy élettelen dologgal, felnőttként viselkedik, és személyiségét úgy építi fel, hogy szabadon kifejti tudattalan gondolatait, rejtett látomásait, és kiűzi saját belső szörnyeit is.
Az első babát idővel egy másik váltja fel, amely egy felnőtt nő vonásait viseli, és utánzandó modellé válik. Így a baba a felnőttek, férfiak és nők számára is tárgy lehet, amivel kiáraszthatják a szeretetüket, vagy paradox módon visszatérhetnek a gyermekkorba, még akkor is, ha most már felnőttek!
A valóságos és a valótlan összeütközése egy teljesen szürreális világot teremt. Ezt egyszerűen át kellett írni egy végleges formulába. Így született meg a NOBILE 1942 La Stanza Delle Bambole, a babaszoba. Egy csodálatos virágos parfüm, mely hamisan ártatlan, és lágyan érzéki.
Fejillat: Tej, bergamot, mandarin
Szívillat: Púderes jegyek, Ylang-ylang, galagonya, narancsvirág
Alapillat: Vanília, tonka bab, szantálfa, pézsma
IL Giardino Delle Delizie
Az emberi vétkek ábrázolása
A második illat a madridi El Prado múzeumban kiállított Hieronymus Bosh ,,A földi örömök kertje" című alkotását hozza el nekünk. A szürrealizmus remekművének tartják összetett szimbolikája miatt. Az emberiséget a középkori keresztény tanításnak megfelelően, az emberek bűneinek szatirikus ábrázolásában mutatja be, annak minden bűnével és perverziójával együtt.
A külső táblákon, amelyek csak akkor láthatók, ha a triptichon le van zárva, a felső részen Isten a teremtés aktusában jelenik meg: a világot átlátszó gömbként ábrázolja. Amint kinyitják, feltárul a nagyszerű szépség.
NOBILE 1942 IL Giardino Delle Delizie illatot a központi panel ihlette, ahol a gyönyör és a szerelem jelenik meg. Majd a harmadik panelen a jelenet démoni koncertté változik, a hangszerek a szenvedés és a fájdalom okozásának eszközeivé válnak.
Egy álmodozó és bizarr illatot álmodott meg a parfümőr, amely különcséget, vágyat és szabadságot közvetít. A gyümölcsös jegyeknek köszönhetően a csábítást hangsúlyozza, megragadva a műalkotás szimbolikáját.
Fejillat: Szilva, fehér mandula, indiai sáfrány, brazíliai rózsafa
Szívillat: Jázmin, oszmantusz, tubarózsa, nárcisz, rózsa
Alapillat: Szarvasbőr, pézsma, benzoin, mirha, nőszirom, borostyán, kasmír fa
Castelli Di Sabbia
Mire épülnek az álmaink?
A Paradiso Perduto harmadik illata a homokvárakra utal, amelyeket nagyon nehéz felépíteni, de nagyon könnyű lerombolni is. Felnőttként a várak játéka folytatódik, de tudnunk kell, hogy a várak összetörnek, ha túl magasra célzunk.
Egy nagyon hosszú munka öröme és elkötelezettsége mögött a múlandóság tudata rejtőzik: építkezünk, tervezünk, gondosan felépítjük azt a képet, amit magunkról adni akarunk, idealizáljuk személyiségünket és teljesítményünket, majd hirtelen egy széllökés mindent elvisz, és a várat összedönti, ahogy a valóság teszi az álmokkal.
Egyes álmok csak akkor valósulhatnak meg, ha bátor vagy. Valóban a racionális emberek a legészszerűbbek?
NOBILE 1942 Castelli Di Sabbia felhívás arra, hogy legyünk újra bátrak, higgyünk önmagunkban és valósítsuk meg álmainkat, szilárd sziklaalapokra helyezve.
Az illat körülölelő, de ragyogó formulája a datolya cukros jegyeivel nyílik meg. A gyümölcs, amely a legszárazabb sivatagokban is megterem, nem fél a homokvihartól és a forró szelektől sem. A hatalmas erő és kitartás jelképe.
Fejillat: Datolya
Szívillat: Kardamom, fahéj, fekete bors
Alapillat: Vanília, vetiver, cédrus, pézsma, ciprus olaj
1053 Budapest, Ferenciek tere 10.
+36 70 790 0880
salondeparfum.eu